Arabisztikus Interjú Borsa Brownal! :)

A mai napra Vészits Andrea után egy Arabisztikus interjút tartogattam. Még pedig az Álomgyár Kiadó írónőjével Borsa Brownnal! :)

 

1.Honnan jött az első történeted ötlete?

Fogalmam sincs honnan jött. Igazából szélsőséges helyzetet akartam teremteni, és közben formálódott a történet. A maffiát egy elzárt világnak tartottam, ami érdekessé teheti a sztorit. Szerettem volna írni egy határozott jellemről, aki formálódik. Azt hiszem ez nem csak az első könyvemre jellemző, hanem minden írásomra. Számomra az emberek összecsiszolódása, egymás elfogadása, központi kérdés.

 

2.Hány éves korod óta írsz?

Tini koromtól írok verseket, meg naplókat. A kiteljesedés azonban érett korban jött. Addig úgy éreztem az írás csak egy hobbi. Később kezdtem azért harcolni, hogy a munkám lehessen. És ez sem jött magamtól, hanem baráti unszolásra.

 

3.Miért pont ezt a kiadót választottad?

 Egy első könyvesnek nem nagyon van választási lehetősége. Az Álomgyár Kiadó akkor kezdte bontogatni a szárnyait, amikor én, és ez összekovácsolt minket. Bíztak bennem és szerződtetett írójuk lettem. Erre nagyon büszke vagyok.

 

4.Van kedvenc szerződ?

Nincs kedvenc szerzőm. Még kedvenc könyvem sincs. De a kedvenc olvasnivalóimnak általában köze van a történelemhez és egy saját életúthoz. Az ókor a gyengém, ezért akkor élt emberekről kifejezetten szeretek olvasni. Mint például Kleopátra. De szeretem az olyan könyveket is, amik emberi kapcsolatokat boncolgatnak, és nem nélkülözik a humort.

 

5.Tervezed,hogy a könyveidhez lehessen tárgyakat kapni?

A maffiatrilógiához volt bögre, az nagyon sikeres volt. Igazából nem tartom ezt fontosnak. De nem rossz ötlet. Egy arabos bögréből egy arab kávé engem is feldobna! De az is lehet, hogy a hölgyek egy kispárnának örülnének az arab arcképével. Majd fel is teszem nekik a kérdést.

 

6.Melyik a kedvenc részed a saját könyvedből/könyveidből?

Húha! Rengeteg van. Leginkább a párbeszédes részeket szeretem, vagy egy-egy belső gondolatot. Erre most nem igazán tudok válaszolni, mert különböző fejezetekben különböző dolgok fognak meg. Szeretek együtt nevetni vagy sírni a karaktereimmel. Így a szélsőséges helyzetekben, lelkiállapotokban játszódó részek a kedvenceim.

 

7.Mit tanácsolsz kezdő íróknak?

 Először is azt, hogy élvezzék, amit csinálnak. Ha kapnak is elutasító választ egy kiadótól, ne adják fel, mert az írás ugyanúgy lehet a szerelmünk, mint a sport. Nem mindenkiből lesz író, de az írás szépségét, az alkotás örömét, nem veheti el tőlük senki. És ne feledjék, hogy ez egy szubjektív dolog. Nincs olyan könyv, ami nem tetszik senkinek, és nincs olyan könyv, ami mindenkinek tetszik.

8.A családod olvasta a könyvedet?

 A férjem, és az ő anyukája olvasgatja, bár egyiküknek sem a romantikus-erotikus regények a kedvenceik, így nem is erőltetjük. A barátnőim a fő kritikusaim. Ők az első olvasók, de általában az ő tanácsukra sem hallgatok. Mindig úgy fejezek be egy történetet, ahogy az én lelkem diktálja, és kifejezetten jó érzés, amikor ez heves érzelmeket vált ki az olvasóból. Felháborodás, keserűség, könnyek, vagy nevetés. És persze az, hogy kiolvasás után elgondolkodjon, kattogjon rajta az olvasó. Ha ez megvan, akkor jól dolgozott az író

 

9.Elolvasos amit írtál?

 Amíg a munkafolyamatok zajlanak, mint például szerkesztés, természetesen. Sokszor visszaolvasom, javítom. Könyv formájában még egyik írásomat sem olvastam elejétől a végéig. Ez talán azért van így, mert a megjelenéskor én már máson dolgozom. Már írom a következő regényt, már visz magával egy másik történet. Nehéz elengedni egy kéziratot, de nálam ez a szerkesztés után meg szokott történni. Bár most a következő könyvem miatt, sokat kell forgatnom Az Arab-ot, hiszen összefügg a kettő, még ha megállják szingliként is a helyüket.

 

10.Ha lenne egy kívánságod mi lenne az?

Az egyetlen kívánságom a családomra irányulna. Egészség és szeret. Énnél fontosabb nincs. Azt hiszem a könyveim is rámutatnak erre egy bizonyos formában, hiszen anya vagyok. A család a legfontosabb.

Köszönöm az interjút! :)

Köszönöm,hogy elolvastad a bejegyzést! Remélem tetszett! ♥☺

Kérdés/Kérés esetén email cím:konyvmolyolvas@freemail.hu

Form Name

:)

Szavazás

Tetszik a weboldal?

Igen 124 76%
Nem 39 24%

Összes szavazat: 163